Gyógyhatás

A teáktól a reformélelmiszerekig. Gyógytermékek, gyógynövények, gyógyhatású készítmények.

2015. ápr 07.

A gyógynövények termesztése

írta: Gyógyhatás
A gyógynövények termesztése

A gyógynövénytermesztés szabályai

kamilla_1.jpgMint bármelyik más növénynél, a gyógynövények esetében is fontos, jól válasszuk meg a helyet , ahová szeretnénk telepíteni választott fajtánkat.

Mindenképpen fontos előzetesen tájékozódni tulajdonságairól, esetleges speciális igényeiről.

Nem mindegy, milyen földbe ültetjük, és mennyi vízre van szüksége. A napsütés intenzitásától is függhet, sikeres lesz-e törekvésünk saját füvészkert létrehozására, így nem árt, ha szakembert kérdezünk meg, mielőtt ásni kezdenénk a veteményest.

Előfordulhat, hogy a választott gyógynövény bizonyos növényekkel nem társítható , így ajánlatos utánanézni, mit mivel lehet egybeültetni. Természetesen szépen mutatnak a virágzó növények egymás mellett, de nem mindegyik toleráns ...

Tovább Szólj hozzá

gyógynövények gyógynövények termesztése gyógynövények a lakásban

2015. már 31.

Trendi gyógynövények

írta: Gyógyhatás
Trendi gyógynövények

Érdekesség, hogy a háziasszonyok körében, akik adnak az egészségükre, divatba jött a gyógynövények gyűjtése.

gyogynovenyek-termesztese-satorban.jpgElsősorban azokat a növényféléket keresik lelkesedéssel, melyekről így vagy úgy már hallottak és most vágynak rá, hogy megszerezzék, mint füvészkertjük ékességét. Társadalmi hovatartozás szerint egyesek a nemesebb példányokat, mások pedig az olcsóbb variációkat kedvelik.

Nemcsak a gyógynövények típusában, de a termesztésük módjában is eltérőek lehetnek a szokások. Érdemes megnézni, mi a trendi ma egy magára valamit adó háziasszonynál, és hogyan néz ki a gyűjtemény egy kisebb költségvetéssel rendelkező családnál.

gyogynovenyek-erkelyen.jpg

Minden kertésznek alapvetően van elképzelése arról, milyen növényeket szeretne a ...

Tovább Szólj hozzá

gyógynövények gyógynövények termesztése gyógynövények a lakásban

2015. már 29.

Legkedveltebb gyógy- és fűszernövényem, a menta

írta: Gyógyhatás
Legkedveltebb gyógy- és fűszernövényem, a menta

A mentalevél a gasztronómiában

A mentának számtalan fajtája van és még több felhasználása.

borsmentalevel.jpgJellegzetes illata és íze miatt szinte mindenki ismeri. Találkozhatunk vele tusfürdőkben, krémekben, szájápolási termékekben, de akár fogyaszthatjuk teaként, fűszerként is.

A menta két legismertebb fajtája a borsmenta (amely a mentol alapanyaga is) és a fodormenta. Mindkettőt használják rágógumi ízesítésére, így akik sokat rágóznak, már az ízük, illatuk alapján és meg tudják különböztetni a kettőt.

A menta élénkítő, frissítő hatású , ezért gyakran keverik tusfürdőkbe, borotvakrémekbe. Hűsítő tulajdonsága miatt jó hatással van a megviselt izmokra, ezért sportkrémek gyakori összetevője. A mentát ma már fűszerként is alkalmazzák. A nyári melegben ...

Tovább Szólj hozzá

tea mentalevél borsmenta fűszernövények

2015. már 26.

Gyógynövények virágládában a balkonon

írta: Gyógyhatás
Gyógynövények virágládában a balkonon

A gyógynövény lehet szobanövény?

Sokan úgy gondolják, hogy lakásba nem való semmilyen gyógynövény, és kimondottan csak a szobanövényeket tűrik meg.

Leginkább esztétikai okokra hivatkozva utasítják el, mondván, nem mutatnak jól és macerás a gondozásuk. A gyógynövények között azonban akad pár, ami kimondottan pompás látványt nyújt és még kellemes illatot is áraszt. Ilyen a levendula, de említhetnénk a kamillát és a fodormentát még; e virágzó növények köztudottan előnyös tulajdonságokkal rendelkeznek. A tetszetős küllem mellett pozitív hatást gyakorolnak a közérzetre és megalapozzák az egészséget.

Nemcsak szépségük miatt ajánlott gyógynövényeket a balkonra költöztetni , de az egészségmegőrzés szempontjából kimondottan hasznos lehet 1-2 cseréppel ...

Tovább Szólj hozzá

gyógynövények gyógynövények termesztése gyógynövények a lakásban

2015. már 20.

A zöld tea

írta: Gyógyhatás
A zöld tea

A zöld tea egészségre gyakorolt jótékony hatásai

zoldtea_1.jpgA zöld teának számos előnye van a szépséget illetően is , amelyet fogyasztva vagy a bőrre való felkenés alkalmával is hatékonyan használhatunk.

Még a zöld tea levelei is felhasználhatók a bőr szépségére, amely kitűnően garantálja az emberi bőr karbantartását és egészséges ragyogását.

Az ősi kínai emberek tisztában voltak a zöld tea egészségügyi hatásaival és a nem is olyan távoli múltban velünk is megosztották az ismereteiket ezzel a természetes gyógyszerrel kapcsolatban. A zöld tea levelei komoly antioxidáns forrásoknak minősülnek, ezért számít kiemelkedően jó gyógyteának is és többek között ezért is fogyasztják előszeretettel a kínaiak.

tealevelek.jpg

A kínai zöldtea legfőképpen a terápiás és méregtelenítő ...

Tovább Szólj hozzá

gyógyteák zöld tea gyógynövény tea

2015. már 19.

Gyógyteák

írta: Gyógyhatás
Gyógyteák

Egy másik lehetőség az egészséges életért!

egy-csesze-tea.jpgKöztudott, hogy a gyógyteák jótékony hatással vannak az emberi szervezetre és fogyasztásuk a legjobb módja annak, hogy elősegítse az egészséges életmódra való felkészülést és az egészséges életben való részvételt.
Azonban a hatalmas választéknak köszönhetően nem mindig a megfelelőt sikerül kiválasztani, így elővigyázatosak és jól informáltak kell legyünk használatukkor.

A természetes gyógymódok egyre nagyobb szerephez jutnak az internet világában, amelynek következménye, hogy a számunkra megfelelő gyógytea kiválasztása is könnyebb.

csipkebogyo-tea.jpg

A legegyszerűbb, ha eleinte az ajánlásokban bizakodva választjuk ki a számunkra megfelelő teát , majd idővel a vonzó illatú és ízű gyógyteákat keverhetjük is. A gyógyteák ...

Tovább Szólj hozzá

tea gyógyteák gyógynövény tea

2015. már 13.

Jó üzlet a gyógyhatás?

írta: Gyógyhatás
Jó üzlet a gyógyhatás?

A gyógynövények piaci helyzete.

uzlet.jpgA gyógyhatású készítmények, gyógynövények, gyógyteák, reformélelmiszerek piaca hazánkban is folyamatosan nő.

Egyre többen, és egyre többet költünk az egészségünkre , az egészségünk megőrzésére. Jót tesz a piacnak az is, hogy a folyamatosan növekvő teafogyasztók körében még mindig egyaránt jelen van az ínyenc és a gyógytea fogyasztása. Az televíziókban időről időre visszatérő gyógyhatású készítmények, „varázsszerek” reklámjai is ráterelik a figyelmünket a gyógynövényekre.

Ne feledjük azonban azt a tényt , hogy a gyógynövény készítmények a fokozott hatás miatt az egyes elemeket koncentráltan tartalmazzák, ami esetenként veszélyeket is rejthet magában. Igaz a beteg ember mindent megtenne a tünetek ...

Tovább Szólj hozzá

gyógynövények gyógyhatás gyógynövények termesztése

2015. már 11.

A leghatékonyabb gyógynövények

írta: Gyógyhatás
A leghatékonyabb gyógynövények

Hazánkban is jól ismert leghatékonyabb gyógynövények

csipkebogyo.jpgA hatásuk miatt a gyógynövények nélkülözhetetlen fegyvere a természetes gyógymódoknak. Egyes gyógynövények hatása kiemelkedően magas az emberi szervezetre, ezért használják gyógyítási célra, vagy legalábbis a különböző betegségek enyhítésére, a megelőzésről nem is beszélve.

A körülöttünk lévő és körülölelő csodálatos természet folyamatos átalakulásban van, hiszen egyes fajok eltűnnek, másokat felfedeznek és vannak olyan növények, amelyek az idő előrehaladtával is mindig mellettünk lesznek.

A gyógyászat és a természetes gyógymódok által nagyon kedvelt és felhasznált három leghatékonyabb gyógynövényt mutatjuk be és azok gyógyító hatását az emberi szervezetre:

...

Tovább Szólj hozzá

gyógynövények természetes gyógyítás gyógynövény tea

2015. már 08.

A reformélelmiszerek

írta: Gyógyhatás
A reformélelmiszerek

Mi tartozik a reformélelmiszerek közé?

reform-elelmiszerek.jpgA reformélelmiszerek pontos, és örökbecsű meghatározása szinte lehetetlen.

Nehéz, mert koronként változik , hogy mit tekintünk reformélelmiszernek, a divat, a tudományos felfedezések, publikációk, és nem utolsó sorban a kereskedelmi lobbinak megfelelően. A reformélelmiszerek ne azonosak a bio élelmiszerekkel, de a biogazdálkodásból származó nyers, félkész élelmiszereket is ide soroljuk. Ez nem kizárólagos, a reformélelmiszer nem kell, hogy egyben bio is legyen.

A reformélelmiszerek, a reformtáplálkozás az ismert élelmiszerek tudományosabb újszerű , és tudatosan egészségesebb összetételben történő fogyasztását jelentik. A kulcs az egészség, az egészséges táplálkozás. Nézzünk bele az élelmiszerek tartalmába, hagyjuk ki azon ...

Tovább Szólj hozzá

egészséges táplálkozás reformélelmiszerek

2015. már 04.

Mennyit költünk az egészségünkre?

írta: Gyógyhatás
Mennyit költünk az egészségünkre?

Az egészséges életmód a legjobb befektetés!

Az egészségünk megőrzése, az ezt segítő életmód, az egészséges táplálkozás bizony áldozatokat, lemondásokat követel tőlünk.

zoldsegek.jpgTekintettel jelenlegi helyzetre, a rossz táplálkozási szokásainkra, a mozgáshiányos életmódunkra, az egészségünkre bizony többet kellene áldoznunk.

Az életmódunk megváltoztatása a legnehezebb annak ellenére, hogy viszonylag nem jár anyagi áldozattal. Az egészséges étrendünk, az  egészséges élelmiszerek beszerzése bizony már érinti a pénztárcánkat is . Az olcsóbb, de egészségtelenebb élelmiszereket egészségesre, a vegyszerezett zöldségeket, gyümölcsöket a biotermékekre lecserélni nem kevés pénzünkbe kerül majd. Igaz az alternatívaként valószínűsíthető betegségek kezelése sem olcsó.

...
Tovább Szólj hozzá

egészség egészséges táplálkozás

süti beállítások módosítása